Kedves Szülők / Gondviselők!

Az óvodai jelentkezés a 2024/2025. nevelési évre a város valamennyi önkormányzati fenntartású köznevelési intézményében

2024. április 24. és 25. napja (szerda, csütörtök) 8 és 18 óra között tart.

Jelentkezéskor a szülő (gondviselő) gyermekével együtt érkezzen, és vigye magával:

  • a saját és gyermeke személyi azonosítóját, lakóhelyét, illetve tartózkodási helyét tartalmazó igazolványt,
  • a gyermek esetleges betegségeit igazoló dokumentumokat,
  • amennyiben a gyermeke halmozottan hátrányos helyzetű, vagy napközbeni ellátását biztosítani kell, úgy az ezt igazoló dokumentumokat (jegyzői határozat és a szülő vagy szülők nyilatkozata), valamint
  • a szülő vagy szülők munkáltatói igazolását.

A részletes tájékoztatást és a kapcsolódó dokumentumokat az alábbi linkeken találja, vagy Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának honalapján a következő hivatalos linken https://kecskemet.hu/varosunk/oktatas-neveles/ovodai-beiratkozas

2023. február 17-én, már nyolcadik éve rendezi meg a Kálmán Lajos Óvoda (Egyetértés Utcai) Pöttömkert Óvodája a Kálmán Lajos népzenekutató emlékét ápoló városi Népdaltalálkozót.

Az Egyetértés utcai találkozón részt vettek a kecskeméti óvodák legszebb hangú kisgyermekei. Valamint jelen volt a száz éve született neves népdalgyűjtő és főiskolai tanár nevelt lánya, Kissné Forgó Zsuzsanna is.

A népdaltalálkozó kezdetén az óvoda köszöntötte a megjelent Zsuzsákat és Zsuzsannákat, akik vasárnap tartják a névnapjukat.

Az óvoda – immár hagyományosan – az eseményre gyönyörű kiállítást rendezett, a vendégeket pedig terített asztalok várták a verseny végén.

Erre a linkre kattinva egy rövid videó található az eseményről.

Forrás: keol.hu, hiros.hu

Kedves Szülők!

A 2022/2023. tanévre vonatkozóan kérem vegyék figyelembe a következőket:

Az Oktatási Hivatal a szülő kérelmére engedélyezheti, hogy egy tanköteles korba (augusztus 31-ig a 6. életév betöltése) lépő gyermek még egy nevelési évig az óvodai nevelésben részesüljön. Ugyanígy az Oktatási Hivatal engedélye szükséges ahhoz, hogy egy gyermek 6 éves kora betöltése előtt kezdhesse meg iskolai tanulmányait. A szülő a Hivatal döntésének véglegessé válása után nem változtathatja meg a szándékát. Az iskolakezdés halasztását legfeljebb egy alkalammal (egy nevelési évre) lehet kérni.

Ha a szülő 2022. január 18-ig kézhez kapja a Pedagógiai Szakszolgálat szakértői bizottsága által kiállított szakértői véleményt, melyben szerepel, hogy a gyermek további egy nevelési évig óvdai nevelésben részesüljön, nem kell kérelmet benyújtania az Oktatási Hivatalhoz. Ilyenkor a szakértői véleményt csak az óvodában kell bemutatni.

A részletes tájékoztató 2021. december végétől a kéreleműrlap az Oktatási Hivatal Honalpján érhető el:

oktatas.hu / Köznevelés / Tankötelezettség / Tankötelezettség-kezdési időpont halasztása
oktatas.hu / Köznevelés / Tankötelezettség / Tankötelezettség korábbi megkezdése

Elérhetőségek:
levelezési cím: Oktatási Hivatal, Budapest 1982
email: ovoda@oh.gov.hu
telefon: (+36-1) 374-2310; (+36-1) 374-2414; (+36-1) 374-2268; (+36-1) 374-2404

Kérelmező: A kérelmet a szülő/gyám vagy szülői kérelem hiányában a gyámhatóság nyújthatja be.

A kérelem tartalma: A javasolt kéreleműrlap 2021. december végétől elérhető lesz az Oktatási Hivatal honlapján (oktatas.hu).

A kérelem mellékletei: A kérelemhez nem kötelező mellékleteket csatolni, de a kérelmet alátámasztó bármilyen dokumentum csatolható, pl. óvdao fejlődési napló, szakorvosi igazolás, pedagógiai vélemény. Szükség esetén a gyermek az iskolakészültségi szintjének felmérése érdekében az Oktatási Hivatal gondoskodik pedagógai szakértők bizottsági kirendeléséről.

Határidő: A kérelmeket 2022. január 18-áig lehet benyújtani. A január 18-ai határidő lejártát követően benyújtott kérelmeket az Oktatási Hivatal még méltányossági alapon sem fogadhatja be.

A kérelem beküldése:

  1. az Oktatási Hivatal honlapján (oktatas.hu) ügyfélkapus azonosítással elérhető Köznevelési Engedélyezési Rendszeren keresztül elektronikus úton, VAGY
  2. a kinyomtatott és aláírt papír alapú kérelmet postai úton, postacím: Oktatási Hivatal, Budapest 1982.

A kérelmet nem lehet e-mailben beküldeni!

A teljes dokumentum megtekinthető ITT!

Hét éve rendezi meg a Kálmán Lajos Óvoda a névadójuk, Kálmán Lajos népzenekutató emlékére a városi Kálmán Lajos Népdaltalálkozót. Az idei találkozót október 1-jén, pénteken 9 órakor nyitotta meg Engert Jakabné, Kecskemét alpolgármestere.

A találkozón részt vettek a kecskeméti óvodák legszebb hangú kisgyermekei. Valamint jelen volt a száz éve született neves népdalgyűjtő és főiskolai tanár két lánya is: dr. Kálmán Zsuzsa (Németországból) és dr. Kálmán Flóra, akik a zsűri munkájában is részt vettek.

Az óvoda az eseményre gyönyörű kiállítást is rendezett, a vendégeket pedig terített asztalok várták a verseny végén.


Forrás: https://keol.hu/kecskemet-bacs/kalman-lajos-nepdaltalalkozo-a-kalman-lajos-ovodaban-2021

Hegedűs Melinda óvodapszichológus, 2021. március 24.

Egyre többen érzik úgy, hogy megéri venni a fáradtságot, és utánajárni: mi az, ami hasznos a szervezetünk számára, és mi az, ami csak bajt okoz – lehet, hogy most még nem, de hosszú távon már biztosan. Aki tudatosan étkezik, az odafigyel az általa fogyasztott ételek minőségére és mennyiségére egyaránt. Keresi az értékes alapanyagok felhasználásával gondos eljárás során előállított termékeket, és kerüli a homályos eredetű, ellenőrizetlen technológiával gyártott, adalékanyagok és ízfokozók segítségével vonzóvá varázsolt árukat.

De vajon hányan gondolnak arra, hogy a kulturális javak fogyasztása pontosan úgy működik, mint a táplálékoké? A szellemi táplálékunkkal a lelkünket gazdagítjuk. Aki szép, jó, kellemes tartalmakkal tölti a lelkét, az szép, jó, kellemes gondolatokkal és érzésekkel telik meg – és ezt sugározza mások felé is. Aki igénytelen, közönséges vagy durva médiatermékeket fogyaszt, idővel maga is azzá válik…

Különösen igaz ez a gyermekekre, hiszen nekik még nincs kialakult értékrendjük, gyengébbek, fejletlenebbek az énvédő és védekező mechanizmusaik. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen filmeket, meséket néznek, milyen internetes játékokkal játszanak, hiszen amit a gyermek lát, hall, tapasztal, azzal lesz tele a feje. Főként akkor, ha érzelmileg is megérintik a történtek: fél, szorong, izgul, megijed.

A minőségi kontroll mellett fontos odafigyelnünk a mennyiségre is. A monitor előtt töltött idő alatt ugyanis gátlódnak a gyerekek szokásos aktivitásai – passzívvá válnak: testi és szellemi értelemben egyaránt. A készen kapott képi tartalom hatására hosszabb távon romlik a belső képalkotó képesség, a képzelőerő, csökken a fantáziatevékenység, a kreativitás. Amint aztán a képernyő elől felállnak, az ülés által kiváltott gátlás feloldódik, és rohangálva, ugrálva, csapdosva, hadakozva, hangoskodva vezetik le az időközben felgyülemlett energiát. A bennrekedt feszültség sokszor robbanásszerűen tör utat magának. Így válik a pár óra tévézéssel nyert nyugalom az egész család számára rémálommá.

A rendszeresen minőségi-mennyiségi kontroll nélkül tévéző – tabletező – netező gyerekek kívülről sokszor úgy tűnnek, mintha nem is ezen a világon élnének. Kalandok és küldetések pörögnek odabenn, hősök és ellenségek képei elevenednek meg lelki szemeik előtt, miközben az őket körülvevő világból szinte semmit nem észlelnek. Bolyonganak, elmerengnek, a hagyományos játékokban nem találnak élvezetet. Nem keresik más gyerekek társaságát, és az ő közeledéseiket sem veszik észre – vagy ha mégis, a bennük lévő szorongató képi emlékek hatására minden feléjük irányuló mozdulatot támadásként értelmeznek, és azonnal ütéssel, rúgással reagálnak. Végül elmagányosodnak, elszigetelődnek, saját belső világukba zárulnak.

Fontos lenne, hogy szülőként ne csak a gyerekek számára kínált tápanyagok minőségére figyeljünk oda, hanem az általuk fogyasztott médiatartalmakra is. A nem gyerekek számára készített, nehezen emészthető műsoroktól: hírektől, játékoktól, filmektől, a feleslegesen félelmet vagy feszültséget keltő, agresszivitást fokozó, negatív viselkedésmintákat közvetítő médiatermékektől kíméljük meg őket – a saját jövőjük védelme érdekében. A kétes minőségű tartalom hosszú távon súlyos károkat okozhat a gyermekek személyiségében. A válogatás nélküli tartós médiafogyasztás hatására félelem, szorongás, elalvási-elválási nehézségek, kapcsolati és kapcsolódási gondok, figyelemzavar, magatartási problémák vagy akár függőség is kialakulhat. Ráadásul nem csak gyerekeknél…

Hegedűs Melinda óvodapszichológus, 2021. március 16.

7 perc nem elég. Pár évvel ezelőtt az Ezer Lámpás Éjszakája Alapítvány ezzel a rövid mondattal próbálta felhívni a figyelmet arra, hogy egy átlag magyar család napi 7 percet foglalkozik a gyermekével. Lesújtó adat. 7 perc nem elég. De hát min is csodálkozunk: komplett iparág épül a figyelmünk megragadására és lekötésére: az idézett tanulmány szerint telefon és tablet előtt 2 és fél órát töltünk naponta… Emellett ott van még a háztartás, a kert, az autó, a kutya, a macska, a nagymama, na és a hazahozott munka. Mind kiköveteli magának a saját idejét az életünkből. De mi a helyzet a gyerekekkel? Az első években még ők is hatékonyan küzdenek a figyelmünkért, aztán, ahogy nőnek, egyre inkább beérik mindenféle pótlékokkal. Egy idő után olyan jól elvannak magukban, illetve leginkább valamilyen média társaságában, hogy fel sem tűnik, hogy otthon vannak, és fel sem tűnik, hogy milyen nagyon kevés időt töltünk tényelegesen együtt…

A járványhelyzet, a karantén talán pont ezt az érzelmi és kapcsolati kiüresedéshez, elszigetelődéshez vezető utat töri meg, lehetőséget adva a felismerésre és az egymáshoz való visszatalálásra. A kényszerű összezártság, szülő és gyermek egymásra utaltsága lehetőséget teremt a kapcsolat újraépítésére, gazdagítására, gyermekünk megismerésére. Együtt lehetünk egész nap. Halljuk, lájuk, érezzük egymást. Persze többségünknek otthonról is dolgoznia kell, de használjuk ki, hogy legalább a napi bejárás idejét megspóroljuk… a családunknak.

Minőségi időt tölteni a gyerekekkel, egymással, a családdal. Mégis mit jelent? Odafigyelni. Meghallgatni. Együttérezni. Reagálni. A saját időnket és figyelmünket a másiknak szentelni. Leülni a kanapéra és beszélgetni? Lehet. De lehet játék közben is. Vagy könyvet nézegetve. Sőt, akár összebújva, filmet nézve. A mozi élmény talán legfontosabb eleme a közösség. Nagy képernyő, hangtechnika, kényelem – mindez otthon is rendelkezésre áll. Miért megyünk mégis moziba? Mert ott egy közösségben nézhetjük végig a filmet. Együtt sírunk, együtt nevetünk. Ez kellene otthon is. A kulcsszó: együtt. A többi mind ennek a hozadéka. Együtt. Így épülnek a kapcsolatok, így formálódik a család. Ezáltal épül a személyiség: gyermeké és felnőtté egyaránt.

7 perc nem elég. A kulcs az együtt-lét. Adjuk meg a lehetőséget gyermekünk számára, hogy részt vehessen az életünkben, mindennapi tevékenységeinkben. Az óvodások és kisiskolások nagyon szeretnek segíteni: mosnak, törölnek, porszívóznak, sepernek, teregetnek, terítenek, gyúrnak, kevernek, reszelnek, pucolnak, összeszednek, rendezkednek, behoznak, kivisznek, gereblyéznek, ásnak, ültetnek, etetnek. Így kapcsolódnak be apránként a felnőttek világába. És mindebben nem az a lényeg, hogy ezáltal nekünk kevesebb dolgunk legyen, mert nem is lesz kevesebb, sőt. Ez egy tanulási folyamat része. Az együtt végzett munkálatok közben nem csak technikákat, mozdulatokat és mozdulatsorokat tanulnak meg a gyerekek, hanem munkafolyamatokat és munkaszervezést, bánásmódot, viszonyulást, szerepeket, rendszert, kommunikációt, számolást, stílust és precizitást. Egy világszemléletet.

Sok mindent tanulnak az óvodában, iskolában a gyerekek. De azt, hogy igazán milyen emberek legyenek, otthon sajátítják el, a szüleiket figyelve. Használjuk ki a lehetőséget, hogy most többet lehetünk együtt a gyermekeinkkel. Engedjük, hogy az életünk szerves részei lehessenek, hogy megismerjenek, és rajtunk keresztül tapasztalhassák meg az életet. Szenteljünk nekik, rájuk időt – sokszorosan meg fogják hálálni a törődésünket.

Tisztelt Szülők!

A tanköteles kort elérő gyermekek további egy évi óvodában maradása engedélyezését 2020. január 1-jétől az Oktatási Hivatal végzi.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény 45. § (2) bekezdése alapján A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, tankötelessé válik. A tankötelezettség teljesítése a tanév első tanítási napján kezdődik. A szülő kérelmére a felmentést engedélyező szerv döntése alapján a gyermek további egy nevelési évig óvodai nevelésben vehet részt. A szülő kérelmét az iskolakezdés évében január 15-éig nyújthatja be a felmentést engedélyező szervhez.

Fentiek kapcsán az alábbiakra hívom fel figyelmét.

A gyermek további egy évig történő óvodában maradására vonatkozó kérelmeket 2021. január 1-je és 2021. január 15-e között lehet benyújtani az Oktatási Hivatalhoz az erre létrehozott űrlapon. Az űrlap 2021. január 1-jétől lesz elérhető az Oktatási Hivatal honlapján, a www.oktatas.hu oldalon. A kérelmet a szülő/gyám nyújthatja be. A kitöltött űrlapot kétféleképpen küldheti be a szülő/gyám:

  • ügyfélkapun keresztül elektronikus úton,
  • az Oktatási Hivatal honlapján elérhető elektronikus űrlap kinyomtatását és aláírását követően postai úton.

Ez utóbbi esetben a kérelmeket az Oktatási Hivatal, Budapest 1982 címre kell beküldeni.

Fentiek alapján kiemelendő, hogy főszabály szerint a tanköteles kort elérő gyermek további egy évig óvodában maradása az Oktatási Hivatal által hozott határozat alapján lehetséges.

 Az illetékes pedagógiai szakszolgálatok szakértői bizottságai 2020. szeptember 1-je és 2020. december 31-e között kizárólag SNI vagy BTMN megállapítására irányuló vizsgálat keretében tehetnek olyan megállapítást, amely a gyermek további egy évig óvodában maradását javasolja. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy adott gyermek csak SNI vagy BTMN megállapítása esetében maradhat további egy évet az óvodában. Sőt, erre valójában csak rendkívüli esetben kerülhet, kerülhetne sor, mert a főszabály szerint a gyermek további óvodában maradásának megállapítása az Oktatási Hivatal hatósági eljárásának keretei között történik.

 A gyermek iskolakezdésének időpontját befolyásoló, a gyermek testi, érzelmi fejlettségére vonatkozó vizsgálatot a pedagógiai szakszolgálatok csak az Oktatási Hivatal kirendelő végzése alapján, a 2021. január 1. és 2021. január 15. között benyújtott szülői kérelmekre induló eljárásokban végezhetnek.

Kőváriné Kis Katalin
intézményvezető

További tájékoztatást ezen a linken olvashatnak erről az eljárásól:

https://www.oktatas.hu/kozneveles/tankotelezettseg/tankotelezettseg_halasztasa

Tájékoztatom a Tisztelt Kecskemétieket, hogy az Operatív Törzs kora délutáni sajtótájékoztatóját követően – élve a veszélyhelyzet esetére törvényben biztosított felhatalmazással – az alábbi döntéseket hoztam:

A 2020 március 16-i, hétfői tapasztalatok függvényében szerdától a bölcsődék és óvodák ügyeleti rendben működnek. Kérem a szülőket, hogy csak akkor hozzák be a gyermeket az intézménybe ha:

  • semmilyen módon nem tudják megoldani az otthoni felügyeletét
  • a gyermek egészséges
  • a gyermek családjából senki nem járt külföldön az elmúlt két hétben.

Kérem, hogy a házi gyermekorvosok nyomatékosan hívják fel a beteg gyerekek szüleinek figyelmét arra, hogy a gyereket ne vigyék közösségbe.

Az intézményeknek joguk van hazaküldeni a gyermeket, ha az betegség tüneteit mutatja.

  • Aki megteheti, az akár már hétfőtől se vigye bölcsődébe, óvodába a gyermekét.
  • Kérem azonban azt is, hogy ne a 60 év feletti nagyszülőkre bízzák a kicsiket, hiszen rájuk vigyáznunk kell, ők veszélyeztetettek.
  • A gyerekek fogadása és hazaengedése már most is úgynevezett zsiliprendszerrel történik, amelyet a szülők jól fogadtak.
  • Kérem, hogy az intézmények mérlegeljék a 60 év feletti dolgozók otthontartását.
  • Fenti intézkedéseket ajánlásként eljuttatom a nem önkormányzati fenntartású óvodákhoz és bölcsődékhez.

Természetesen mindenben próbálunk segíteni a családoknak, hiszen fontos, hogy a szülők napi munkájukat valamilyen formában el tudják látni. Ez a dolgozók, a munkáltatók, a teljes hazai gazdaság és az ország érdeke is. Ugyanakkor az emberi egészség a legfontosabb, ez az alapja annak, hogy legyen holnapunk!

Kérem, hogy ha egy mód van, működjenek együtt mindannyiunk érdekében!

Tájékoztatom Önöket arról is, hogy az óvodákkal és bölcsődékkel kapcsolatosan 2020. március 17-én, kedden 10 órára, az iskolákkal kapcsolatosan ugyanazon a napon 17 órára hívtam össze egyeztetést.

Köszönettel:
Szemereyné Pataki Klaudia
Kecskemét MJV polgármestere

Forrás: keol.hu

Tisztelt Szülők/Gondviselők!

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az új koronavírus kapcsán kialakult helyzetre való tekintettel az alábbiakról tájékoztatja Önöket. Jelenleg Magyarországon az Operatív Törzs tájékoztatása szerint egyelőre elkülönült, egyedi esetek vannak, így jelenleg is legfontosabb feladatunk a megelőzés, a járvány továbbterjedésének, a járványgócok kialakulásának megakadályozása. Ahhoz, hogy ilyen típusú járványgócok hazai köznevelési intézményekben ne alakulhassanak ki, kiemelten felkérjük Önöket az alábbiak betartására:

  • A megelőzés első és legfontosabb lépése a személyi higiénés szabályok betartása. Ennek egyik legfontosabb eszköze – főleg kisgyerekek esetében – a rendszeres és kézmosószerrel negyven másodpercen keresztül történő, hatékony kézmosás. Ennek módjáról a hivatalos kormányzati tájékoztató oldalon elérhetővé tettek egy tájékoztató videót, amelynek elérhetősége a következő: https://www.facebook.com/koronavirus.gov.hu/videos/2848001001994029/
    Kérjük, hogy a videót mutassa be kiskorú gyermekének, és az azon található mozdulatokat is gyakorolják be közösen a kiskorú gyermekkel. (A gyakori és helyes kézmosás fontosságára az iskolákban is felhívjuk a figyelmet, ez azonban nem pótolhatja az otthoni szülői iránymutatást.)
  • Kérjük, hogy a fennálló helyzettel kapcsolatban csak megbízható és hiteles forrásokból szerezzen információkat. Jelenleg Magyarország Kormánya hivatalos tájékoztató oldalt üzemeltet a https://koronavirus.gov.hu internetes oldalon, valamint a közösségi médiában (Facebook) létrehozásra került a hivatalos kormányzati tájékoztató oldal („Koronavírus tájékoztató oldal”, https://www.facebook.com/koronavirus.gov.hu).
  • Amennyiben akár Önnél, akár kiskorú gyermekénél a koronavírusra utaló tüneteket tapasztalnak (https://koronavirus.gov.hu/mit-tegyunk-tunetek-eseten), akkor kérjük, hogy telefonon konzultáljanak háziorvosukkal, aki szükség esetén a mentők értesítéséről, és az ezt követő protokoll szerinti intézkedések megtételéről gondoskodni fog. Ezt követően kérjük, amennyiben ilyen eset előfordul, akkor értesítsék a köznevelési intézmény vezetőjét, vagy gyermekük osztályfőnökét is az eseményekről.
  • Amennyiben koronavírus fertőzés szempontjából kiemelt kockázatú területen jártak, esetleg bizonyítottan koronavírus fertőzéssel diagnosztizált személlyel kerültek kapcsolatba, kérjük, hogy minden esetben a tájékoztatóban foglaltak szerint eljárni szíveskedjenek, azaz:
    • konzultáljanak telefonon a háziorvosukkal,
    • a tünetek lappangási idejének megfelelő (14 nap) időtartamban lehetőleg otthonukat ne hagyják el,
    • amennyiben ezen időszak alatt tüneteket tapasztalnak, akkor szintén a háziorvosukat hívják telefonon, aki a fentiek szerinti eljárás megtételéről gondoskodni fog.

A Klebelsberg Központ és az Oktatási Hivatal is folyamatosan nyomon követi a járványügyi helyzettel kapcsolatos fejleményeket, állandó kapcsolatot tart mind az Emberi Erőforrások Minisztériumával, mind az Operatív Törzzsel. Amennyiben bármilyen, a hazai köznevelési intézményeket érintő intézkedés elrendelésre kerül, akkor arról soron kívül értesítjük mind a Tankerületi Központokat, mind a köznevelési intézmények vezetőit, akik a szükséges információkkal ellátják Önöket.

Segítő együttműködését megköszönve,
Dr. Maruzsa Zoltán
köznevelésért felelős államtitkár